A francia elnök abból az alkalomból fogadta a cseh és a szlovák miniszterelnököt, hogy 100 évvel ezelőtt, az északkelet-franciaországi Darney-ben alakult meg a csehszlovák légió, amelynek mintegy 6 ezer tagja esküt tett a létrehozandó új csehszlovák állam védelmére. Babis és Pellegrini szombat délután részt vesz a Darney-ben rendezendő évfordulós ünnepségeken, amelyeken Franciaországot Florence Parly védelmi miniszter képviseli - írja az atv.hu az MTI-re hivatkozva.
"Ezekben a nem egyszerű időkben, a blokkok logikájával éppen ellenkezőleg, vissza kell szereznünk egységes arculatunkat, és hatékonyan kell cselekednünk, tiszteletben tartva értékeinket és közös történelmünket"- jelentette ki Macron a közös sajtóértekezleten.
Kapcsolódó
A francia elnök szerint sikerült egy lépést tenni ebben az irányban a pénteken Brüsszelben befejeződött EU-csúcstalálkozón, ahol sikerült "összeurópai megoldásokat" találni, különösen a migrációs kérdésben.
Andrej Babis a maga részéről azt hangsúlyozta, hogy a teljes EU szintjén létrejött egyetértés a migráció ügyében "jó jelzés" egész Európa számára. "Megállapodásunk nagyon jó jelzés az európaiak számára, akik kezdték elveszíteni hitüket az Európai Unióban" - jelentette ki. Sem ő, sem Macron nem tért ki a sajtótájékoztatón a Brüsszelben elért egyetértés mibenlétére.
Peter Pellegrini kiemelte Emmanuel Macron pozitív hozzájárulását az összeurópai párbeszédhez. Szavai szerint a francia elnöknek sikerült "dinamizmust vinnie az európai vitákba".
Macron mindkét miniszterelnökkel akciótervet írt alá a 2019-2022 közötti időszakra a politikai és gazdasági együttműködés előmozdítása céljából. A francia elnök örömének adott hangot, hogy vasárnaptól Szlovákia veszi át egy évre a visegrádi csoport soros elnöki tisztét.
Pellegrini meghívta Macront a V4-ek őszi, Szlovákiában tartandó csúcstalálkozójára.
Képünk forrása: AFP photo/Ludovic MARIN
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Orbán Viktor: Nem az ellenzéket, hanem a mögötte állókat kell legyőzni