A német kormányfő és a második ciklusának első külföldi útján Berlinbe látogató francia elnök a találkozójuk után tartott tájékoztatón egyaránt kiemelte, hogy az újabb "eszkaláció" elmaradása csekély eredmény, jóval többre, mielőbb fegyvernyugvásra és a kétoldalú tárgyalások folytatására van szükség a konfliktus rendezéséhez.
Olaf Scholz hangsúlyozta, hogy Vlagyimir Putyinnak ki kell vonnia az összes orosz katonát Ukrajnából. Hozzátette, hogy orosz "békediktátummal" nem lehet befejezni a háborút - írja az MTI.
Emmanuel Macron aláhúzta: Ukrajna támogatása azt szolgálja, hogy az ország a "saját feltételeinek" megfelelő, szuverenitását és területi integritását biztosító megállapodással zárhassa le a konfliktust.
Mindkét vezető szólt arról is, hogy Németországnak, Franciaországnak, illetve az Európai Uniónak a háború után is fontos szerepe lesz, méghozzá a leendő békemegállapodás betartását garantáló partnerekként, és Ukrajna újjáépítésének résztvevőjeként.
A német kancellár a franciaországi elnökválasztással kapcsolatban örömtelinek nevezte, hogy továbbra is Emmanuel Macronnal dolgozhat együtt. Mint mondta, Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt a francia-német partnerség fontosabb, mint valaha. Hozzátette: fontos jelzésnek tarja, hogy Emmanuel Macron az újraválasztása után elsőként Berlinbe látogatott. Ez világosan megmutatja, hogy Franciaország és Németország túllépett a korábbi szakadékokon, és most már egyetértenek abban, hogy miként lehet megoldani a súlyos nemzetközi konfliktusokat - fejtette ki Olaf Scholz.
Emmanuel Macron jelezte, hogy a francia-német duó egy sor kezdeményezésre készül, terveznek a többi között csúcstalálkozót a Nyugat-Balkán EU-csatlakozásra törekvő országaival. Olaf Scholz ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy tisztázni kell a csatlakozási folyamat körüli ügyeket, és meg kell találni a módját annak, hogy ne csalódottság váltsa fel az uniós tagság megszerzésére irányuló határozottságot és bátorságot.
Emmanuel Macron a berlini tájékoztatón is ismertette röviden az EU jövőjéről 2021 áprilisában az EU-s polgárok bevonásával folytatott konferenciasorozat hétfői strasbourgi záró tanácskozásán kifejtett elképzelését, miszerint létre kell hozni egy olyan politikai közösséget Európában, amely nemcsak az EU-tagokat fogja össze, hanem a földrész összes demokratikus országát. Megjegyezte, hogy az EU-ból kivált Egyesült Királyság is otthonra lelhet ebben a közösségben. Olaf Scholz aláhúzta, hogy roppant érdekesnek tartja a javaslatot, és tárgyalnak róla francia partnerével.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Orbán Viktor: Nem az ellenzéket, hanem a mögötte állókat kell legyőzni