A voksolást megelőző vitában Juncker kifejti programját. A volt luxemburgi miniszterelnök korábban töltött már be fontos uniós tisztséget: kormányfői megbízatásának megszűntéig éveken át vezette az eurózóna pénzügyminisztereinek a testületét, az úgynevezett eurócsoportot.
Az Európai Néppárt tavasszal Junckert választotta meg listavezetőjének, s mivel a május 22-25-i európai parlamenti választáson a néppártiak szerezték a legtöbb EP-mandátumot, az uniós országok állam-, illetve kormányfői - némi vita után, majd végül minősített többséggel, David Cameron brit és Orbán Viktor magyar miniszterelnök ellenszavazata mellett - őt jelölték európai bizottsági elnöknek.
A tisztség elnyeréséhez a EP-képviselők egyszerű többségének támogatása, azaz legalább 376 szavazat kell. Ez a jelek szerint megvan, mert a néppártiak mellett a szocialista és a liberális EP-képviselők nagy része is jelezte már, hogy Junckerre fog szavazni.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak