A Downing Street csütörtöki bejelentése szerint Nagy-Britannia legalább 1,2 milliárd fonttal (több mint 490 milliárd forinttal) toldja meg a szíriai válság következményeinek enyhítésére fordított pénzügyi hozzájárulását, a 2016-2020 közötti időszakra elosztva. London már tavaly összeállított egy 1,12 milliárd fontos pénzügyi segélycsomagot, így a brit hozzájárulás értéke a csütörtökön bejelentett újabb összeggel már több mint 2,3 milliárd font (950 milliárd forint). A Downing Street ismertetése szerint a brit kormány a teljes összegből az idén 510 millió fontot folyósít.
A londoni miniszterelnöki hivatal közölte azt is, hogy a brit pénzügyi segély felhasználásával már eddig 20 millió adag élelmiszert juttattak el a rászorulóknak, 1,6 millió ember jutott tiszta ivóvízhez, 2,5 millió orvosi vizsgálatot végeztek el, 4,6 millió segélycsomagot állítottak össze, és 7,2 millió ember számára javították a higiéniai körülményeket. A brit segélyösszeg megemelésének bejelentését a Downing Street a csütörtökre összehívott nagyszabású londoni nemzetközi Szíria-konferencia kezdete elé időzítette.
A konferenciát, amelynek célja a szíriai humanitárius válság enyhítése, elsősorban anyagi felajánlásokkal, a brit, a német, a kuvaiti és a norvég kormány, valamint az ENSZ közösen szervezi, hetvennél több ország részvételével. Magyarországot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter képviseli.
A konferencia szervezői által a rendezvény kezdete előtt közzétett felhívás szerint tavaly az ENSZ és a vele együttműködő szervezetek segélyfelhívásai nyomán 3,86 milliárd dollár gyűlt össze, ám ez nem sokkal haladta meg a világszervezet és a nem kormányzati szervek által szükségesnek tartott 7,4 milliárd dollár felét.
A szervezők szerint ráadásul az idén még több pénzre, az ENSZ és a vele együtt tevékenykedő szervezetek becslése alapján 7,73 milliárd dollárra lenne szükség a szíriai válság enyhítése végett, és további 1,23 milliárd dollár kellene a Szíriával határos országok megsegítésére. Így 2016-ban összesen 8,96 milliárd dollárt igényelne a szíriai humanitárius válság kezelése.
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) - amelyet negyedszázada eredetileg a kelet- és közép-európai országok, valamint az egykori szovjet térség átalakulásának finanszírozására hoztak létre - a Szíria-konferencia kezdete előtt Londonban bejelentette, hogy 900 millió euróig terjedő pénzügyi csomagot állít össze a szíriai menekültválság által legsúlyosabban érintett térségi országok megsegítésére, elsősorban magánszektorbeli és infrastrukturális fejlesztésekre.
Sir Suma Chakrabarti, az EBRD elnöke a bank londoni székhelyén tartott tájékoztatóján kijelentette, hogy az EBRD saját forrásaiból 500 millió eurót tud adni erre a célra, és további 400 millió eurónyi társfinanszírozás előteremtését tűzte ki célul egyéb forrásokból.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott