Lew hangoztatta, hogy Ukrajnának a mély politikai és gazdasági válság közepette a gazdaság újjáépítéséhez alapokra van szüksége, amelyeknek a Nemzetközi Valutaalaptól kell érkezniük. Hozzátette, hogy önmagában egyetlen ország sem biztosíthat ilyen mértékű finanszírozást.
Az új ukrán kormány korábban azt jelezte, hogy egy legkevesebb 15 milliárd dolláros IMF-támogatásra számít. A valutaalap a maga részéről egyelőre nem közölt számokat a várható támogatásról, arra vár, hogy a múlt héten Kijevben járt szakértői elkészítsék jelentésüket.
Az amerikai pénzügyminiszter sürgette, hogy a kongresszus hagyja jóvá az IMF kvótareformját, ellenkező esetben csökkenhet az Egyesült Államok befolyása a valutaalapban.
Oroszország az IMF-ben azt sürgeti, hogy a pénzügyi szervezet az amerikaiak nélkül is haladjon előre a reformok megvalósításával, ami végeredményben akár az Egyesült Államok vétójogának elvesztéséhez vezethet a valutaalapnál. Az IMF-ben - legnagyobb részvényesként - egyedül az amerikaiaknak van vétójoguk.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak