Elhalasztotta a lengyel kormány annak az alkotmánybírósági határozatnak a közzétételét és végrehajtását, ami alkotmányellenesnek nyilvánította a beteg magzatok abortuszát. A döntéssel gyakorlatilag teljesen ellehetetleítették volna a művi terhességmegszakításokat Lengyelországban - írja a The Guardianre hivatkozva a hvg.hu.
A két héttel ezelőtti döntés ellen Lengyelország-szerte hatalmas tiltakozások kezdődtek, százezrek vonultak az utcákra.
A brit lap egy lengyel kormánytisztviselőre hivatkozva azt írta, hogy a kormánynak még egy kis időre van szüksége ahhoz, hogy a sokat támadott határozatot megvitassák, és megoldást találjanak az ügyre.
A szigorítást a tervek szerint hétfőn tették volna közzé hivatalosan, de a halasztással egyelőre nem emelkedett jogerőre.
Közben a Guardian korábban arról is írt, hogy bár a törvény még nem is lépett hatályba, de több kóházban már most elutasítják a terhességmegszakításra érkező nőket.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva