Szasa Radulovics szerb gazdasági miniszter a hét végén bejelentette lemondását. A gazdaságpolitikus már korábban kilátásba helyezte ezt arra az esetre, ha előrehozott választásokra kerül sor, mert szerinte ez annak a jele, hogy hiányzik a politikai akarat a kulcsfontosságú reformtörvények elfogadásához - írta a Tanjug hírügynökség.
Az ellenzék véleménye szerint ez is azt mutatja, hogy a kormánykoalíció nem képes a gazdasági reformok végrehajtására, mások úgy vélik, a miniszter belátta, hogy az általa tervezett változtatások nem reálisak. Az autonóm szakszervezetek szövetsége úgy nyilatkozott, hogy számítottak Radulovics leváltására, mert gazdaságpolitikája teljesen megbénította az ország gazdaságát. A szerb munkaadók szövetsége (UPS) viszont úgy véli, hogy a miniszter távozása megszakítja a szükséges reformokat, s ezzel elmélyítheti a válságot, növelve a munkanélküliséget is. A szervezet sajnálja, hogy a rövid távú politikai érdekek megint legyőzték azokat az erőfeszítéseket, hogy normális feltételeket hozzanak létre a gazdasági tevékenység folytatásához Szerbiában, ami nélkül nincs gazdasági fejlődés és új munkahelyek.
Legolvasottabb
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart