Új-Delhibe utazik Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a héten, hogy az orosz és az indiai tisztviselők megvitassák az orosz olaj Indiába történő értékesítését. A The Hindu című lap meg nem nevezett tisztviselők információi alapján azt írja, egy olyan rúpia-rubel fizetési mód kidolgozása is terítétek van, amely megkerülné a SWIFT-rendszert - írja a Bloomberg.
India egyébként még nem ítélte el Oroszország Ukrajna elleni háborúját, de az Egyesült Államok, Ausztrália és Japán is egyre nagyobb nyomást gyakorol rá, hogy határozottabban lépjen fel Moszkvával szemben.
Ahogy arról a Napi.hu is beszámolt, a héten folytatódnak a személyes tárgyalások az ukrán és az orosz tárgyalócsoportok között, Törökországban. Az ukrán tárgyalócsoport egyik tagja, David Arakhamia a Facebookon közölte, hogy az Ukrajna és Oroszország közötti személyes tárgyalások következő fordulójára március 28-30-án Törökországban kerül sor.
Oroszországnak és Ukrajnának ugyanis nem sikerült áttörést elérnie az előző, március 10-én a törökországi Antalyában tartott magas szintű tárgyaláson azóta, hogy Moszkva február végén megkezdte ukrajnai invázióját.
Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton