Az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) szerdán kiadott végleges adatai szerint éves összehasonlításban 1,0 százalékkal nőttek a fogyasztói árak a 19 uniós országot tömörítő eurózónában decemberben az előző havi 0,7 százalék után. Tavaly novemberben még 1,9 százalékos volt az emelkedés.
A novemberi érték továbbra is messze elmarad az Európai Központi Bank (ECB) inflációs célszámától. Az ECB elsődleges célja az árstabilitás fenntartása, ennek jegyében arra törekszik, hogy az éves harmonizált fogyasztói árindex középtávon 2 százalék alatt, ám ahhoz közeli értéken maradjon.
Kapcsolódó
Az energiaárakat nem számolva 1,4 százalékkal emelkedtek éves szinten a fogyasztói árak az euróövezetben, a gyakran változékony energia-, élelmiszer-, alkohol- és dohányárakat nem tartalmazó maginfláció pedig 1,3 százalékra rúgott az év utolsó előtti hónapjában.
A 28 tagú unióban az euróövezetnél gyorsabban, 1,3 százalékkal nőttek a fogyasztói árak novemberben, gyorsult az ütem az októberi 1,1 százalékhoz képest. Tavaly novemberben azonban még 2,0 százalékra rúgott a pénzromlás éves üteme.
Havi összevetésben az euróövezetben 0,3 százalékkal, az unió egészében pedig 0,2 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak novemberben.
Az év tizenegyedik hónapjában Olaszországban és Portugáliában volt a legalacsonyabb az éves infláció, mindkét országban 0,2 százalékkal nőttek a fogyasztói árak, Belgiumban 0,4 százalékkal, míg Görögországban, Spanyolországban és Cipruson egyaránt 0,5 százalékos emelkedés volt. A legerősebb éves ütemet Romániában (3,8 százalék), Magyarországon (3,4 százalék) és Szlovákiában (3,2 százalék) mérték.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ