Egyedül enyém a felelősség a választási kampányért, senki másé - fogalmazott a CDU elnöke, Észak-Rajna-Vesztfália tartomány kormányfője a párt ifjúsági szervezetének kongresszusán Münsterben. Burkoltan utalt rá, hogy kész lenne akár lemondani is, de egyelőre nem lehet megmondani, hogy ez mikor és milyen formában történhetne meg, és ki lenne az utódja a párt élén.
A CDU/CSU pártunió - Angela Merkel távozó kancellár pártja - a szavazatok 24 százalékát szerezte meg a szeptember 26-i német parlamenti választásokon. Armin Laschet ugyanakkor hangsúlyozta, hogy hiányzott az egység a CDU kampánya mögül.
A választásokon győztes szociáldemokraták megmutatták, hogyan kell egységet mutatni a kampányban, a belső ellentétek dacára is - mondta pártelnök. "Egykor ez volt a CDU erőssége is, és a jövőben ismét ennek (az egységnek) kell a párt erősségévé válnia", ha választást akar nyerni."
Armin Laschetet áprilisban választották meg az uniópártok miniszterelnök-jelöltjévé, miután hosszú csatározást folytatott nála népszerűbb vetélytársával, Markus Söderrel, a bajor CSU elnökével. Söder nem ment el az ifjúsági szervezet mostani kongresszusára. Megfigyelők szerint Söder támogatói nem sorakoztak föl egységesen Laschet mögött a választási kampányban - írta az MTI.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az újságírók harmadát utcára teszi a Jeff Bezos tulajdonolta amerikai lap