Betiltaná a kriptopénzek használatát az Orosz Központi Bank, mert úgy látják, a tranzakciók számának növekedése kockázatos az ország pénzügyi stabilitására.
A pénzintézet szerint a digitális fizetőeszközöket könnyen lehet pénzmosásra vagy terrorizmus finanszírozására is használni, ezért már piaci szereplőkkel tárgyalnak a kriptovaluták tiltásáról. (Az vitathatatlan, hogy sok jegybank érzi úgy, hogy elveszítheti az irányítást a neki szabott gazdasági tér felett, ha nem lép be ebbe a térbe)
Jelenleg a kriptoeszközök vásárlása jogilag legális, de nem használhatók fizetőeszközként, ezért a tilalom csak az új vásárlásokra vonatkozva, a meglévő portfóliókat nem érintené - írja a The Crypto Basic.
A bank szerint az orosz állampolgárok által végrehajtott kriptotranzakciók éves volumene már meghaladja az 5 milliárd dollárt, ezzel ők a legaktívabbak a világon - éppen ezért Alekszej Mojszejev pénzügyminiszter-helyettes korábban azt mondta, nem terveznek fellépni a kriptovaluták ellen.
Az EKB felől is támadják a kriptovalutákat
Fabio Panetta, az Európai Központi Bank Igazgatóságának tagja szerint a kriptovaluták nem mutatnak arra utaló jeleket, hogy a társadalom vagy a szélesebb értelemben vett gazdaság számára előnyösek lennének.
"Általában nem használják őket kis- vagy nagykereskedelmi fizetésekre, nem finanszírozzák a fogyasztást vagy a beruházásokat, és nem játszanak szerepet az éghajlatváltozás elleni küzdelemben" - mondta Panetta.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Karácsony Gergely az Európai Bizottsághoz fordul Orbán Viktor rendelete miatt
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is