A RIVM közölte, hogy az utasok tesztelése még folyamatban van, elképzelhető hogy több mintában is kimutatható lesz a vírus Dél-Afrikában felbukkant új variánsa. Az 624 utasból érkezéskor 61 embernek lett pozitív a koronavírustesztje - idézi az MTI.
Hugo de Jonge, a holland ügyvivő kormány egészségügyi minisztere vasárnap délutáni sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a Dél-Afrikából érkező valamennyi utazónak érkezés után azonnal karanténba kell vonulnia, a regionális egészségügyi hatóságok kapcsolatban maradnak a magas kockázatú területekről visszatérőkkel.
"Nagyon aggódunk, de még nem tudjuk, mennyire kell aggódnunk, mert az csak a következő hetekben fog kiderülni - jelentette ki de Jonge.
A fertőzötteket egy Amszterdam közelében lévő őrzött hotelben szállásolták el, ahol legalább öt napig kell maradniuk. Azoknak az utasoknak, akiknek a tesztje negatív volt, ugyancsak öt napig önkéntes karanténba kell vonulniuk.
A RIVM közölte azt is, hogy mindazoknak, akik november 22-én vagy azt követően érkeztek meg Hollandiába Botswanából, Lesothóból, Malawiból, Mozambikból, Namíbiából, a Dél-afrikai Köztásaságból, Szváziföldről és Zimbabwéból, azonnal fel kell venniük a kapcsolatot a regionális egészségügyi hatóságokkal.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken aggasztónak minősítette a nagyszámú mutációval rendelkező omikron vírusvariánst, amely a WHO szerint gyorsabb mértékben terjedhet más változatokhoz képest és amelynél az újrafertőződés fokozott kockázata is fenn áll az új típusú koronavírus eddig ismert variánsaihoz képest.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Belehúzott estére a forint, így zárta a napot
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba