A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) kedden 129 halálesetről számolt be: ennél több áldozatot legutóbb négy hónapja, a harmadik hullám tetőzésének időszakában követelt a járvány Romániában. Az elhalálozások görbéje példátlanul meredeken emelkedik az országban: az utóbbi két hét adatai alapján kedden 60 haláleset számított volna átlagosnak, ami csaknem kétszerese a múlt keddi adatnak - írja az MTI.
Hasonló ütemben, ugrásszerűen emelkednek a fertőzési számok is: a GCS keddi jelentésében szereplő 6789 új fertőzés 120 százalékkal haladja meg az utóbbi két hét átlagát. A leggyorsabban a fővárost övező Ilfov megyében terjed a járvány, ahol az utóbbi két hétben a lakosság 3,4 ezrelékénél mutatták ki a koronavírust. Szatmár megyében (3,3) és Temes megyében is (3,1) meghaladta már a három ezreléket a fertőzési ráta, de 2,9 ezrelékkel Bukarest is a "vörös zónába" sorolás küszöbére került. A három ezrelék feletti településeken már csak a védettségüket uniós digitális Covid-igazolvánnyal tanúsítók léphetnek be a vendéglátóhelyekre, mozikba, színházakba.
A romániai kórházakban kedden már több mint 8000 koronavírusos beteget kezeltek, 50 százalékkal többet, mint egy héttel korábban. Hasonló arányban emelkedett egy hét alatt a súlyos esetek száma: kedden már 990 koronavírusos beteg életért küzdöttek az orvosok a Covid-kórházak intenzív osztályain, amelyekben a telítettség meghaladta a 90 százalékot. A szaktárca hétfői összesítése szerint az országban 1087 intenzív terápiás hely állt a koronavírusos fertőzöttek rendelkezésére, ezek között 116 olyanok számára, akiket krónikus betegségekkel is kezelnek.
A hatóságok versenyt futnak a járvánnyal: kórházi részlegek átminősítésével és a szakszemélyzet áthelyezésével próbálják emelni a koronavírusos betegek számára elkülönített helyek számát az intenzív terápián. A múlt héten elfogadott mozgósítási terv értelmében 1500-ra emelnék a helyek számát, de Florin Citu miniszterelnök kedden már arról beszélt, hogy meg kell próbálni emelni a célkitűzést, mert ebben az ütemben hamarosan kétezer helyre lesz szükség.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)