Ausztriában karantén vár a koronavírus ellen be nem oltott emberekre a járványügyi helyzet további romlása esetén - jelentette be Alexander Schallenberg osztrák kancellár az Index szerint. Hozzátette: ezt a lépést akkor teszik meg, ha az osztrák kórházak intenzív osztályai bizonyos szinten megtelnek.
Éppen azon vagyunk, hogy belebotladozzunk a nem védettek és a be nem oltottak járványába
– mondta a kancellár.
Wolfgang Mückstein egészségügyi miniszter pedig arról beszélt, hogy azoknak, akik nem tartoznak a koronavírus fertőzésből felgyógyultak, illetve az immunizáltak körébe, jelentős megszorításokra és kijárási korlátozásokra kell számítaniuk a kormány és a tartományi vezetők által szeptember közepén elfogadott több fokozatú terv kiegészítése értelmében.
Az elképzelések szerint az intenzív osztályok 25 százalékos telítettsége esetén bevezetik az úgynevezett 2G-szabályt, amely szerint az oltatlanok még friss negatív teszttel sem tartózkodhatnak fertőzésveszélyes környezetben, például étteremben, szállodában, különböző rendezvényeken, valamint nem látogathatnak betegeket kórházakban, vagy idősotthonokban ápolt személyeket.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy