A szervezet európai igazgatója, Hans Kluge szerint a hatóságoknak hatékonyabban és célzottan kellene megszólítaniuk ezt a korcsoportot - számolt be az Euronews.
Ébernek kell lennünk, mert a fiatalok előbb-utóbb kapcsolatba fognak kerülni a társadalom veszélyeztetettebb rétegeivel, ezért az újabb intézkedéseknek őket kell megcéloznia, vagyis az ifjúsági nagyköveteket, akiknek hatásuk van a fiatalokra. De nem szabad hibáztatnunk őket, ez lenne a legrosszabb, amit tehetnénk - mondta Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai igazgatója.
A fertőzések számának növekedését számos országban megfigyelték a fiatalok körében. Ezt azzal magyarázzák, hogy e korcsoportban gyakoribbak találkozások és kevésbé figyelnek a távolságtartásra.
Svédországban például összességében csökken az esetszám, de a 20-29 éveseknél tovább növekszik, százezer emberre vetítve ebben a csoportban van a legtöbb fertőzött. Írországban az új koronavírusos esetek mintegy 60 százaléka a 45 év alattiak közül került ki.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön