Továbbra is nagyon erős a kórházakra nehezedő nyomás. A kórházban ápolt koronavírusos betegek száma immár egy hete meghaladja a 13 ezret. Több megyében is megteltek a kórházak, és már nem tudnak újabb betegeket fogadni. Elkezdődött a betegek szállítása a kevésbé fertőzött megyék kórházaiba.
Tíz napja 1100 fölött van a kórházak intenzív osztályain kezelt betegek száma. Korábbi közlés szerint az intenzív osztályra került betegek kevesebb mint felének sikerül megmenteni az életét.
Kapcsolódó
A karácsonykői (Piatra Neamt) kórház intenzív osztályán múlt héten kiütött tűz újabb két áldozata vesztette életét vasárnap.
Ezzel a tűz halálos áldozatainak a száma 14-re emelkedett. Vasárnap reggel a villanyhálózat túlterhelése miatt tűz ütött ki a kolozsvári CFR kórházban is, de ezt sikerült hamar eloltani, és csak három beteget kellett elköltöztetni egy kórteremből. A kórházra azonban 50 ezer lejes (3,68 millió forint) bírságot róttak ki, mert nem rendelkezett a törvény által megkövetelt tűzvédelmi engedéllyel.
A járvány terjedésének a gyorsulása azt követően mérséklődött, hogy az elmúlt hetekben települések tucatjait helyezték karanténba. Erdélyben Szatmárnémetiben, Nagybányán, Zilahon, Besztercén, Gyulafehérváron és Nagyszebenben is kéthetes karantént rendeltek el. A karanténba zárt településeket csak munkáltatói igazolással vagy különleges helyzetet igazoló írásos nyilatkozattal lehet elhagyni.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják