Az MTI-hez eljuttatott prognózis alapján a téli időszakban a korábban feltételezettnél erősebb hatást gyakorolt a német gazdaságra az újabb koronavírus-hullám. Az ipari termelés az év végére véget vetett ugyan a lejtmenetnek, de a német gazdaság 2021 negyedik negyedévében így is jelentősen zsugorodott.

 

A fertőzések visszaszorítására hozott intézkedések mellett számos szolgáltató ágazat aktivitása csökkent, részben a korlátozások, részben az ügyfelek óvatossága miatt. Az ezzel járó forgalomkiesés tavasszal valószínűleg még jelentős lesz, de közel sem olyan súlyos, mint egy évvel ezelőtt, ami a gazdasági teljesítmény további csökkenéséhez vezet. Az idei első negyedévben így az előző negyedévhez képest 0,3 százalékkal csökkenhet a GDP a DIW becslése szerint.

A tavalyi negyedik negyedévben 0,7 százalékkal csökkent a GDP negyedéves bázison.

A DIW várakozása szerint a járványhatás tavasztól lecseng, és lehetővé teszi a normalitáshoz való visszatérést. A már korábban tapasztalt minták alapján a nyitással párhuzamosan fellendül a lakossági fogyasztás, valamint a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok is visszazökkennek a megszokott kerékvágásba. Az alapanyag-ellátás normalizálódásával az ipari termelés felgyorsul, és gyorsan ledolgozza a felhalmozott keresletet a prognózis szerint.

A lakossági fogyasztás negyedéves bázison az első negyedében 1,2 százalékkal csökken, majd a másodikban 2,9 százalékkal, a harmadikban 3,0 százalékkal, a negyedikben pedig 1,1 százalékkal növekszik.

A feldolgozóipari termelés az első negyedévben az előző negyedévhez képest 1,3 százalékkal nő, majd 2,5 százalékkal a második, 4,0 százalékkal a harmadik és 2,4 százalékkal a negyedik negyedében.

Összességében a német gazdaság a DIW várakozásai szerint az idén várhatóan 3,0 százalékkal nő éves bázison. A téli két negatív negyedév miatt így az éves GDP-növekedés a korábban vártnál jóval kevesebb, de a gazdaság teljesítménye így is elérheti már a nyár folyamán a válság előtti szintet. Jövőre 2,9 százalékkal nőhet a német GDP.

Tavaly a termelési korlátok miatt a német export elmaradt az erős külföldi kereslettől, azaz a kereskedelmi partnerek exportsúlyozott importjától.

A külföldi kereslet továbbra is erőteljesen fejlődik, az idén közel hat százalékos, jövőre pedig jó négy százalékos növekedéssel. A német export várhatóan még erőteljesebben bővül nyáron, amint az ipar ledolgozza a rendelésállományt, és behozza a még nem teljesített exportot. Az elmúlt év azt mutatta, hogy a szolgáltatások nemzetközi kereskedelme - az utazási korlátozásokkal együtt - gyorsan kilábal a világjárvány okozta visszaesésből. Bár ez a fellendülés jelenleg megszakadt, nyártól várhatóan gyorsan megközelíti a válság előtti szintet.

Összességében a külkereskedelmi forgalom erőteljesen nőni fog az idén a DIW prognózisa szerint. Az import azonban idén sokkal nagyobb mértékben fog bővülni, mint az export, az importárak erőteljes növekedése ellenére is. Az előző negyedévhez képest az export az idén az első negyedévben 1,0 százalékkal, a másodikban 2,7 százalékkal, a harmadikban 3,5 százalékkal, a negyedikben pedig 2,1 százalékkal nő majd a DIW számításai szerint. Az import növekedése szintén negyedik bázison 0,6 százalékos lesz az első negyedévben, majd 3,5, 4,0 és 2,0 százalékos az elkövetkező negyedévekben.

A munkaerőpiacon a közelmúltbeli fertőzési hullámok hatásai továbbra is korlátozottak: 2021 második felében havonta átlagosan bő 50 ezer ember talált munkát - és ez az ütem egészen az év végéig tartott. Ez nagyrészt a társadalombiztosítási járulékköteles foglalkoztatás növekedésének volt köszönhető.

A részmunkaidős foglalkoztatottak száma is némileg emelkedett, de legutóbb (novemberben) a kapcsolattartás-intenzív szolgáltatóknál kibontakozó visszaesés nyomán ismét kissé csökkent. Az év eleji visszaesés után, amely főként a részmunkaidős foglalkoztatottakat érintette, a nyár elejétől várhatóan dinamikusabban folytatódik a foglalkoztatás növekedése.

A foglalkoztatottak száma idén várhatóan 370 ezerrel, 2023-ban pedig további 280 ezerrel emelkedik. A válság előtti szintet 2022 végére érik el. A német munkanélküliség ennek megfelelően jelentősen - idén 320 ezerrel, jövőre pedig 1400 ezerrel - csökken. A munkanélküliségi ráta idén jelentősen, 5,7 százalékról 5,0 százalékra csökken, majd 2023-ban ismét enyhén, 4,7 százalékra csökken.

A 3,8 százalékos infláció az idén jelentősen meghaladja a tavalyi, 3,1 százalékon is magas inflációs rátát.

Az áfa-hatás kiküszöbölése ellenére (amely várhatóan alig egy százalékpontot tesz ki) a fogyasztói árinfláció januárban 4,9 százalékon maradt az élelmiszerárak erőteljes emelkedésének is köszönhetően. A fő hajtóerő azonban továbbra is az energiaárak emelkedése, amelyek bő ötödével magasabbak voltak, mint egy évvel korábban.

A DIW szerint az év folyamán aligha várható további csökkenés - a határidős olajárak, amelyeken a nyersolaj jegyzések feltételezhetően alapulnak, csak óvatosan csökkenő árakat jeleznek. Az olajárak idén átlagosan még mindig több mint negyedével meghaladják az előző évi átlagot, jövőre pedig csak alig tizedével csökkennek - ez azonban 2023-ban már visszafogja az árak emelkedő tendenciáját.