A pénteki közlemény szerint a 22 amerikai tagállamban összesen 63 gyanús esetet vizsgálnak, 11 páciens esetében a betegség gyanúja nem igazolódott be, viszont két betegnél már egyértelműen azonosították a koronavírust. A pénteken azonosított, második bizonyított fertőzést egy hatvanas éveiben járó chicagói nőnél állapították meg pénteken reggel. Ő korábban szintén a kínai Vuhanban járt. Jelenleg kórházban ápolják és tartanak a vizsgálatok annak feltárására, hogy kivel, hol találkozhatott január 13-a, vagyis a Vuhanból visszatérése óta - írta az MTI.
Csütörtökön este a CDC Texasból jelentett gyanús esetet, de a helyi orvoscsapat még változatlanul vizsgálja az érintettet, aki szintén a kínai Vuhanból érkezett vissza az Egyesült Államokba. A kelet-texasi Brazos megye egészségügyi hatóságai közleményben tudatták: "az orvosok rögtön azonosították a páciensnél jelentkező tüneteket, és arra a következtetésre jutottak, hogy a férfi vélhetően koronavírussal fertőzött". Az illetőt azonnal karanténba helyezték, és tartanak a gyanút igazoló vizsgálatok.
Kapcsolódó
Az Egyesült Államokban kedden diagnosztizálták az első, új típusú koronavírusos tüdőgyulladást. A páciens egy harmincas éveiben járó amerikai férfi, akinek a nevét nem hozták nyilvánosságra. Az északnyugati Washington államban lévő Seattle városától mintegy 30 kilométernyire északra fekvő Everett kórházában ápolják.
Az orvosok szerint állapota kielégítő, de állandó megfigyelés alatt tartják. A férfi a múlt héten, még az egyes amerikai repülőtereken bevezetett orvosi ellenőrzések előtt érkezett vissza a kínai Vuhan városából, ahol a járványszerű megbetegedés kitört.
Az Egyesült Államok több nagyvárosában - New Yorkban, Atlantában, Los Angelesben, San Franciscóban, Chicagóban - bevezették a Vuhanból érkezők szigorú repülőtéri egészségügyi szűrését. De már elkezdték az általában Kínából beutazók alapos vizsgálatát is.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton