A Pfizer-Biontech páros heteken belül megkaphatja az engedélyt az öt év alatti gyerekek oltására az amerikai hatóságoktól. Így immár minden korcsoportban elérhető lenne az oltás az USA-ban - számolt be a Reuters nyomán a Forbes.hu.
A Pfizer-Biontech ugyanis elkezdte benyújtani a szükséges dokumentációt az öt év alatti gyerekek oltásának sürgősségi engedélyezéséhez az amerikai gyógyszerhatósághoz (Food and Drug Administration - FDA).
Kapcsolódó
Ennek nyomán a hivatalos engedélye még február folyamán várható, a szakértői tanácsadókból álló külső bizottság február 15-én tart ülést a témában. Az engedélykérelem egyelőre két dózisra szól, miközben Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója korábban azt nyilatkozta, hogy ebben a korosztályban a vakcinából három adagra lesz szükség a megfelelő védettséghez.
Jelenleg az oltóanyag 3 mikrogrammos dózisát tesztelik a legkisebbek körében, míg az 5-11 éveseknél 10 mikrogrammos dózis, a 12 éves és idősebb korosztálynál 30 mikrogrammos dózissal, a felnőtteknél pedig 50 mikrogrammos adaggal oltanak.
Az már korábban kiderült, hogy Pfizer vakcinája ugyanolyan biztonságos a legkisebbek számára, mint a nagyobbaknak és a felnőtteknek, mivel a 6 hónapos és 2 éves kor közötti gyermekek megfelelő immunválaszt adtak a 3 mikrogrammos dózisra. A 2–5 évesek korosztályában azonban nem váltotta ki azt az immunválaszt a vakcina, mint amit a nagyobbnál tapasztaltak a klinikai kísérleteknél. A gyógyszergyártó januárban azt remélte, a második oltás után nyolc héttel beadott harmadik adag vakcina rendezi majd ezt a helyzetet.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot