Csehországban a koronavírus reprodukciós rátája - azaz az a mutató, amely elárulja, hogy egy ember átlagosan hány továbbit fertőzhet meg - június utolsó napjaira elérte az 1,2-t. Ez a legnagyobb érték február óta, amikor berobbant a járvány harmadik hulláma - adta hírül a Radió Praha. Az utóbbi volt az ország legrosszabb időszaka, miután a pandémia első szakaszát tavaly tavasszal viszonylag könnyen vészelték át.
A reprodukciós mutató közel egy hete folyamatosan emelkedik, a napokban elérte az 1-es értéket, ami elválasztja a fertőzés gyorsuló terjedését a visszahúzódástól. Emellett a pozitív tesztek száma is nő, június végén közel másfélszer annyi fertőzöttet regisztráltak, mint egy héttel korábban.
Kapcsolódó
A járvánnyal függ össze, hogy a cseh szurkolók lemondták azt a charter repülőjáratot, amely Bakuba vitte volna őket a foci-Európa-bajnokság cseh-dán negyeddöntőjére. Előzetesen 300-an jelentkeztek, ám kiderült, hogy közülük csak kevesen gondolják a hosszú utazást. A prágai egészségügyi minisztérium azt tanácsolta a szurkolóknak, hogy tévén nézzék a meccset otthonról, mert Azerbajdzsán a járvány szempontjából kockázatos országok listáján szerepel.
A helyzet romlását mutatja az is, hogy cseh turisták már csak érvényes EU-s digitális koronavírus-bizonyítvánnyal léphetnek be Horvátországba. A zágrábi hatóságok egyik napról a másikra szigorítottak a szabályokon, ezt megelőzően a csehek regisztráció nélkül utazhattak be Horvátországba, amely az egyik kedvenc turistacélpontjuk.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról