Szombaton a kínai hatóságok közölték, hogy immár 41 halálos áldozata van az új járványnak, amit a koronavírus egy nemrégiben azonosított változata okoz - írja a 444.hu a BBC-re hivatkozva. A portál megjegyzi, hogy pénteken még csak 26 halálos áldozatot tartottak nyilván. Az elhunytak között van egy orvos is. Eddig mintegy 1300 ember fertőzöttségét azonosították a hatóságok szerte a világban, majdnem az összes megbetegedés Kínában történt.
A járványról december 30-án értesítették a világot a kínai hatóságok. Azóta számos ázsiai országban is előfordultak megbetegedések, ahogy Észak-Amerikában, Ausztráliában és péntek óta Franciaországban is kezeltek már vírussal fertőzötteket. Szijjártó Péter pénteki közlése szerint azonban magyar érintettje egyelőre nincs a koronavírusnak, de a külügyminiszter azt is javasolta, hogy azok, akik Hupej tartományba terveznek utazást, halasszák el, ha pedig Kína más városaiba utaznak, kövessék a konzuli szolgálat honlapját, és regisztráljanak konzuli védelemért.
Kapcsolódó
A kínai egészségügyi hatóságok jelentése szerint az első 17 áldozat 48 és 89 év közötti. A 17 hatvan év feletti áldozatból 15-nek más krónikus betegsége is volt, Parkinson-kór és cukorbetegség is. Köztük csak négy volt nő - írta a BBC. A további 24 áldozatról nincs részletesebb leírás.
Három fertőzött beteget jelentettek már Malajziából, kettőt az Egyesült Államokból, ahol a chicagói beteg után szombaton reggel már egy harmadik, coloradói betegnél is koronavírus-fertőzést gyanítanak. Három beteget jelentettek Szingapúrból, hármat Franciaországból - egyet Párizsból, kettőt Bordeaux-ból. Szombaton az első ausztráliai fertőzöttet is regisztrálták. Ezen kívül Thaiföldön 5, Makaón 2, Japánban 2, Vietnámban 2, Dél-Koreában 2 esetről tudnak - írja az Index.
A járvány a kínai Hupej tartományban lévő Vuhan városából indult, ahol 11 millió ember él. A városban és több környező településen teljesen leállították a tömegközlekedést. E településeket nem lehet elhagyni és meglátogatni sem, az utakon ellenőrzőpontok vannak. Mintegy 40 millió ember van most karanténban.
Vuhanban egy ezer ágyas kórházat is felhúztak a kínaiak mindössze hat nap alatt, előre gyártott elemekből, hogy kezelni tudják a betegeket.
Kínában lezárták a népszerű turistahelyeket, így a pekingi Tiltott Várost (egykori császári palotát), a Nagy Fal leglátogatottabb részeit. Hongkongban és Makaón is lefújtak ünnepi rendezvényeket, amelyeket a most kezdődő holdújév alkalmából szerveztek volna. Az ünnep alkalmával általában 3 milliárd ember utazik el meglátogatni családtagjait, ami a mostani járvány miatt óriási kockázatot jelent.
Akik az elmúlt hetekben Vuhanban jártak, azokat külön is felszólították, hogy maradjanak otthon.
A betegek először lázzal és száraz köhögéssel küszködnek, majd egy hét után légzési nehézségek léphetnek fel, amely már kórházi ellátást igényel.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy