A La Libre Belgique című belga napilap információi szerint Belgium arról határozott, hogy a koronavírus tekintetében uniós szinten biztonságosnak ítélt Algéria, Ausztrália, Kanada, Georgia, Japán, Montenegró, Marokkó, Új-Zéland, Ruanda, Szerbia, Dél-Korea, Thaiföld, Tunézia és Uruguay, valamint Kína esetében továbbra is fenntartja a beutazási korlátozást.
Mint közölték, a világjárvány belgiumi és nemzetközi terjedésével foglalkozó nemzeti bizottság rendszeresen értékelni fogja a helyzetet, és a járványügyi adatokat figyelembe véve aktualizálja a listát.
Az Európai Unió Tanácsa múlt kedden a felsorolt tizennégy ország állampolgárai számára szüntette meg július 1-től a koronavírus-járvány miatt bevezetett beutazási korlátozásokat. Az uniós tanács közleménye szerint a listát kéthetente felülvizsgálják, és adott esetben frissítik.
A közlemény ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy egy tagállam nem dönthet egyedül egy másik, a listán nem szereplő ország beutazási korlátainak megszüntetéséről addig, amíg erről a tagállamok összehangoltan nem határoztak.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Ijesztő, hogy mennyire hitelesek lettek a csalók: ez az új pusztító trükk
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart