Csökkent a romániai bankok optimizmusa a gazdaság idei kilátásait illetően, azután, hogy kiderült, a 2021-es növekedés elmaradt a várttól - írta a Maszol. Általános az egyetértés a szakemberek körében, hogy idén az infláció jelenti a fő fenyegetést a honi gazdaságra. Amennyiben nem sikerül kordában tartani, az a fogyasztás csökkenését vonhatja maga után, márpedig Romániában a fogyasztás a gazdasági növekedés egyik fő hajtóereje.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) legfrissebb adatai szerint 2021 januárja és 2022 januárja között 8,4 százalékos volt a lej értékvesztése, a Román Nemzeti Bank (BNR) pedig márciusban és áprilisban két számjegyű, 11 százalék körüli éves inflációra számít.
„Rövid távon a leghatékonyabb lépés a két számjegyű infláció megelőzésére az áfacsökkentés volna” – olvasható az ING Banknak a befektetőknek szóló jelentésében. Az intézkedés lehet általános vagy célzott, mely csak bizonyos gazdasági ágazatokra és termékcsoportokra vonatkozik. A kormányon belül egyelőre nem született döntés az infláció mérséklését célzó intézkedésekről. Az ING szerint idén 8,8 százalékos lesz az éves átlagos inflációs ráta.
Ami a gazdaság alakulásának idei kilátásait illeti, a bankok pesszimistábbak lettek azt követően, hogy az INS által közölt tavalyi növekedési adat jelentősen elmaradt az előzetes várakozásoktól, mindössze 5,6 százalék lett. Ennek hatására az ING Bank 4,5 százalékról 3,2 százalékra módosította a prognózisát, bár 2023-ra fenntartja a korábbi 4,5 százalékot,.
A BCR szintén lefelé módosította az előrejelzését, 4 százalékról 3,2 százalékra. A Raiffeisen Bank bejelentette, hogy a legutóbbi gyenge adatok miatt negatív irányban módosítja a prognózisát, azonban az új számokat még nem hozta nyilvánosságra.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Halálos veszély leselkedik a magyarokra, riasztást küldtek a szakértők

Kitört a rakétapánik: háborúba rántja a németeket az új kancellár?

Durva nemet mondtak a németek ezekre az autókra, alig látni belőlük az utakon

Donald Trump meglépte, amit Orbán Viktor megjósolt

Szívbillentyűcsere egyetlen tűszúrással

Drágább lesz a bécsi kirándulás, ráadásul nagyítóval kell keresni az olcsó szállásokat

A tanárok és orvosok hamarosan eltűnhetnek – a mesterséges intelligencia veszi át a helyüket?

Ünnepi időpontban nevezték ki az MNB új alelnökét

Kiderült, mennyit visz haza egy átlagos magyar nettóban
