Az Ausztráliánál 2300 kilométer hosszan elnyúló Nagy-korallzátonytól kezdve az Indiai-óceánban lévő Saya de Malha zátonyig mindenütt csökken a korallzátonyok és a körülöttük élő, támogatott halfajok száma. Ez a csökkenés várhatóan tovább folytatódik, ahogy a bolygó tovább melegszik a 21. században - idézi a The Guardian cikkét az MTI.

A jelentés 87 ország 14 705, korallzátonyokkal foglalkozó kutatását elemzi.

A One Earth című tudományos lapban bemutatott tanulmány eredményei szerint a korallzátonyokon élő fajok diverzitása több mint 60 százalékkal csökkent, a zátonyokkal borított területek összmérete pedig nagyjából megfeleződött.

Kapcsolódó

A korallzátonyok alapvető élelemforrást jelentenek világszerte többmillió ember, különösen a szigetek őslakos közösségei számára, ahol a halak jelentik az állati fehérjék elsőszámú forrását. A kutatók szerint a visszaesés miatt növekszik az élelmiszerstabilitás csökkenése miatti aggodalom.

Bár a 3582 zátonyról szóló adathalmaz csak az 1957 és 2007 közötti időszakra vonatkozik, a tudósok biztosak abban, hogy a globális trend folytatódik a korallfehéredés, a betegségek és az élőhelyek megzavarása miatt.

A kutatást vezető Tyler Eddy, az Új-Fundlandi Memorial Egyetem tudósa elmondta, hogy bár országos szinten régóta észlelték a korallzátonyok ökoszisztémáinak csökkenését, meglepő a globális csökkenés mértéke.

A szakértő szerint a korallzátonyok a bolygó legérzékenyebb ökoszisztémái, és ezek az elsők, amelyek valóban megtapasztalják a klímaváltozás hatásait. A legnagyobb visszaesés Pápua-Új-Guineában, Jamaica és Belize térségében történt.

A fajok összetétele is megváltozott bizonyos területeken: csökkent a hőmérsékletre érzékeny fajok száma, dominánssá váltak az ellenállóbb fajok.

A karibi térségben a korallzátonyok kiterjedése évente mintegy 0,25 százalékkal csökkent, 2017-ben a tengerfenéknek csak mintegy 10 százalékán voltak élő korallok.

"Az elmúlt években a karibi zátonyokat hurrikánok és új betegségek pusztították, mindkettő az óceán melegedéséhez köthető" - mondta John Bruno, az Észak-Karolinai Egyetem tengerbiológusa, a kutatás társszerzője.