A gazdasági kényszerítéssel foglalkozó koordinációs platformnak elnevezett kezdeményezés a korai figyelmeztetést és a gyors információcserét tervezi bevetni az ilyen helyzetek megelőzése érdekében, és tagjai rendszeresen fognak találkozni konzultációs céllal – derült ki az MTI által közzé tett nyilatkozatból.
A G7-országcsoport szerint a világban nyugtalanítóan megnőtt a mások gazdasági gyengeségeinek kihasználásán alapuló esetek száma.
Bár a közleményben nem nevezték meg Kínát, a javasolt kezdeményezés részletes ismertetésekor a brit kormány rámutatott: Peking megpróbálja kihasználni gazdasági erejét az Ausztráliával és Litvániával folytatott politikai vitákban.
A nyilatkozatban a G7-ek vezetői elkötelezték magukat az ellátási láncok megerősítését célzó együttműködés elmélyítése mellett, és nagyobb szerepet szorgalmaztak az alacsonyabb jövedelmű országok számára a gazdasági ellenálló képesség előmozdításában.
Eközben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke azt mondta:
A nyugati, iparosodott országok többet nyújthatnak a fejlődő országoknak, mint Kína és Oroszország. Bár az Új Selyemút jó és olcsó ajánlatnak tűnt, a globális dél több tagja kellemetlen tapasztalatokat szerzett Pekinggel, és adósságválságba került a felvett hitelek miatt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük