Mallory ellen tavaly emeltek vádat, mert 25 ezer dollár ellenében titkosított dokumentumokat adott át kínai partnereinek. 2017-ben a chicagói nemzetközi repülőtéren bukott le, amikor Sanghajból visszatérve 16 500 dollárt találtak nála, amelynek kivitelét előzetesen nem jelentette be, eredetére pedig nem tudott magyarázatot adni.
A volt CIA-alkalmazottat még a kémtevékenysége kezdetén leleplezték. Helyzetét súlyosbította például, hogy a kínaiaktól kapott Samsung okostelefonján a nyomozók olyan üzenetváltásokat találtak, amelyek egyértelműen bizonyították, hogy pénzért kémkedett. Mallory ugyanakkor a nyomozás során együttműködött az amerikai hatóságokkal, teljesen feltárta kínai kapcsolatrendszerét.
A tárgyalás zárt ajtók mögött zajlott, a kínaiaknak átadott információk mibenlétéről sem a bíróság, sem az ügyvédek nem tájékoztatták a közvéleményt. Az amerikai sajtóban megjelent értesülések szerint a védőügyvédek azzal érveltek, hogy az átadott információk értéktelenek voltak, míg a vád képviselője szerint ezek segítségével a kínaiak beazonosíthattak fedésben dolgozó CIA-munkatársakat - írja az MTI.
Az ügyész életfogytig tartó, a védelem pedig tízévi börtönbüntetést kért a vádlottra.
Legolvasottabb
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás