A két hátizsákos német turista a Rialtó híd lépcsőin vette elő kempingfőzőjét, amiért a helyiek feljelentették őket. A rendőrség pedig összesen 950 eurós (több mint 300 ezer forintos) bírságot szabott ki ezért a tettért a portál beszámolója szerint.
A velencei önkormányzat több, szigorú intézkedéssel próbálja kordában tartani a turistákat, a piknikezés mellett büntetik a félmeztelenkedést is. Tavaly decemberben pedig a rapid látogatásra érkezők 10 eurós belépési díját hagyták jóvá. Minderre azért került sor, mert a helyi lakosok kezdenek besokallni a mindent elöntő tömegturizmus miatt.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Még a nyugdíjasok is ezt akarják: sokakat meglephet ez a felmérés
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Ijesztő, hogy mennyire hitelesek lettek a csalók: ez az új pusztító trükk
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot