A Maduro-kormány tagja ellen az amerikai pénzügyminisztérium kábítószer-kereskedelem miatt hozott szankcióinak megsértése miatt emeltek vádat egy manhattani szövetségi bíróságon - írta az MTI tudósítója.
A venezuelai politikus hatalmi helyzetét használta fel arra, hogy bekapcsolódjék a nemzetközi kábítószer-kereskedelembe - közölte a manhattani államügyészség. El Aissami ezzel megkerülte azokat a szankciókat és megsértette azt a törvényt, amelyeket a drogbárók ellen hoztak.
A 44 éves Tareck El Aissami ellen az amerikai belbiztonsági minisztérium évek óta folytat nyomozást kokainnal kereskedő bűnözői hálózatokhoz és a libanoni Hezbollah szervezethez fűződő kapcsolatai, valamint pénzmosás gyanúja miatt. A Trump-kormányzat 2017 februárjában már szankciókkal is sújtotta a libanoni-szíriai gyökerű, de Venezuelában született politikust.
Washingtonban a Világbank egyik intézménye, a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja közleményben jelentette be, hogy a venezuelai kormánynak 8,7 milliárd dolláros kártérítést kell fizetnie a texasi ConocoPhillips olajipari vállalatnak azért, mert 2007-ben államosította az amerikai cég venezuelai vagyonát.
Kelly B. Rose, a houstoni székhelyű ConocoPhillips jogi igazgatója közleményben fejezte ki megelégedettségét a választott bírósági döntéssel. Ez megerősíti azt az alapelvet, miszerint a kormányok nem sajátíthatnak ki törvénytelenül magánberuházásokat a megfelelő kompenzáció megfizetése nélkül - hangsúlyozta a vállalati állásfoglalásban Kelly B. Rose.
2007-ben még az azóta elhunyt Hugo Chavez elnök irányította Venezuelát, és az államosításkor - amely érintette a brit British Petroleumot és a francia Total olajvállalatokat is - ugyan elkötelezte magát a kártérítés mellett, de nem volt hajlandó a vállalatok valódi értékét megfizetni - írta az MTI.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elfogták a dél-alföldi orvos-patikus gyógyszermaffiát

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Levelet írt Varga Mihály Orbán Viktornak, már nem lehet sok hátra az MNB-alapítványoknak

Vége lehet a nagy Trump-zuhanásnak, egyelőre

Ide menekülnek a BMW mérnökei, elképesztő dologra készül a Xiaomi

Bod Péter Ákos: A régi árak nem térnek vissza, az állam túlságosan beavatkozott

Aki túlárazza a lakását, saját maga alatt vágja fejszével a fát

Hídfoglalás is jöhet: összegyűltek a dühös tüntetők, akik a Pride miatt vonultak utcára

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról
