Az Egyesült Államoknak azonnali hatállyal fel kellene függesztenie a kukorica felhasználását etanolgyártásra - követeli az ENSZ a Financial Times tudósítása szerint. A világ kukoricaexportjának közel felét adó USA-val szemben hasonló elvárást fogalmazott meg egyebek mellett Kína, India és Franciaország is. Az amerikai törvények szerint a mindenkori termés 40 százalékát fordítják erre a célra, függetlenül attól, hogy jó vagy rossz éve van-e a termelőknek.
Az ötven éve nem látott szárazság miatt azonban - ilyen forró júliust az adatgyűjtés 117 évvel ezelőtti kezdete óta nem láttak az USA-ban - a kukorica, a szója és a búra ára 30-50 százalékkal ugrott meg június óta. Tegnap a kukorica ára megközelítette minden idők rekordját. Elemzők szerint a gabonaárak emelkedése miatt egyértelműen kiéleződött a verseny az élelmiszer, a takarmány, illetve üzemanyag célú felhasználás között.
Kapcsolódó
Melyik ujjamat harapjam?
Barack Obama elnök komoly dilemma elé került a kialakult helyzetben. Az elnökválasztás előtt el kell döntenie, melyik államcsoportnak kedvezzen: a magas árakban érdekelteknek - köztük Iowának -, amelyek a mérleg nyelvét játszhatják a szavazáson, vagy az olcsóbb takarmányért harcoló, állattenyésztésből élő régióknak, köztük Texasnak.
Elemzők szerint megnehezíti a döntést, hogy az etanolgyártás visszafogása nem szorítaná le annyival az árakat, mint azt sokan remélik, ugyanakkor ebben az ágazatban is munkahelyek kerülnének veszélybe és megugrana az üzemanyagok ára. Az elmúlt időszakban ugyanis jelentős tényezővé vált az etanol az USA üzemanyag-ellátásában.
A 40 százalékos kvóta csökkentése a 2008-as élelmiszerkrízis idején is felmerült, ám végül nem döntöttek emellett. Azóta azonban megerősödött az élelmiszer-alapanyagra alapozott üzemanyaggyártással szembeni hangulat.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot