Az euróövezetet alkotó országok pénzügyminiszterei pozitívan értékelték a nemzetközi hitelezők által meghatározott 15 pontos, többek között a nyugdíjrendszer, a bank- és az energiaszektor reformját érintő intézkedéscsomag sikeres görög teljesítését, amelynek köszönhetően le lehetett zárni a harmadik nemzetközi mentőcsomag első felülvizsgálatát.
A miniszterek elismerték Görögország lépéseit adósságának kezelése érdekében júliusban és augusztusban, ugyanakkor arra emlékeztettek, hogy Athénnak még be kell nyújtania a szeptemberre vonatkozó adatokat legkésőbb október végéig. Mindez megnyitná az utat az euróövezeti állandó mentőalap (Európai Stabilitási Mechanizmus, ESM) igazgatósága előtt a következő, 1,7 milliárd eurós részlet jóváhagyásához, amelyet egy elkülönített számlán a hátralék befizetésére kell fordítani - tették hozzá.
A tájékoztatás szerint az eurócsoport miniszterei az ESM programja következő szakaszára figyelve arra szólították fel a görög hatóságokat, hogy gyorsítsák fel az intézmények munkáját a további szükséges szabályozások bevezetése érdekében, hogy időben befejeződhessen a mentőcsomag második felülvizsgálata.
A következő részlet kifizetésének végső jóváhagyására leghamarabb október 24-én, az eurócsoport legközelebbi ülésén kerülhet sor - tették hozzá. Görögország tavaly nyáron állapodott meg a harmadik mentőcsomagról az Európai Bizottság, az EKB és az Európai Stabilitási Mechanizmus képviselőivel.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint