Ez az első hadgyakorlat a Japán legészakibb főszigeténél, Hokkaidónál lévő vitatott szigeteken azóta, hogy az orosz külügyminisztérium a hét elején bejelentette, hogy felfüggeszti a területi tárgyalásokat Japánnal. Oroszország az ukrajnai invázió miatt Tokió által Moszkva ellen bevezetett gazdasági szankciók miatt lép ki a tárgyalásokból - írja a Kyoto News.
A gyakorlaton mintegy száz katonai jármű vesz részt, amelynek forgatókönyve szerint ellentámadást indítanak a partra szállni próbáló ellenséges erők ellen.
Oroszország a japánok által Északi Területeknek, Oroszország által pedig Déli Kurilláknak vagy Kuril-szigeteknek nevezett szigeteken lévő erőinek megerősítését látják. A területi vita megakadályozta, hogy a két ország a második világháború utáni békeszerződést kössön.
Japán azt állítja, hogy a Szovjetunió jogtalanul foglalta el a négy szigetet - Kunasiri, Etorofu, Sikotan és a Habomai szigetcsoport - nem sokkal Japán második világháborús kapitulációja után, 1945 augusztusában, míg Moszkva szerint a lépés jogszerű volt. Az orosz-ukrán háború kezdete után Japán megerősítette területi követeléseit a szigetek iránt és katonai erejének kivonására szólította fel Moszkvát.
Az ukrajnai háborúval kapcsolatos cikkeinket ezen a linken olvashatja.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az újságírók harmadát utcára teszi a Jeff Bezos tulajdonolta amerikai lap