"Az ilyen vitákkal semmit sem lehet megoldani, ellenkezőleg, bonyolítják a két ország közötti viszonyt. Az a párbeszéd, amely lezajlott, nem illeszkedett a megszokott diplomáciai keretek közé" - állapította meg a román államfő.
Victor Ponta román kormányfő az utóbbi hetekben számos alkalommal éles szavakkal bírálta Magyarország bevándorlási politikáját, Európa szégyenének nevezve a budapesti döntéshozókat. A vádakat Szijjártó Péter minden alkalommal visszautasította. A külgazdasági és külügyminiszter szerint a román kormányfő elveszítette önkontrollját, és egész Magyarországot megsértette.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak