A Város a miénk mozgalom és a Varsói Szmog Riadó aktivistái régóta követelik a városháza határozott reakcióját a városban uralkodó szmog miatt. Az egyik lehetőségnek azt tartották, hogy Krakkó mintájára bevezessék a díjtalan tömegközlekedést azokon a napokon, amikor különlegesen rossz a levegő a fővárosban. Úgy tűnik a civilek követelése végre meghallgatásra talált - derül ki a gazeta.pl tudósításából.
Miután a környezetvédelmi felügyelet jelentése szerint csütörtökön délután ás este a korábbinál is rosszabb levegő várható Varsóban, a lengyel főváros történetében először egy napra ingyenessé tették a helyi tömegközlekedést. Mindenkit arra buzdítanak, hogy hagyja otthon autóját és vegye igénybe a díjtalan lehetőséget.
A városháza közleménye szerint a levegő szennyezettségének romlását a kedvezőtlen időjárási körülmények okozzák. A hőmérséklet csökkenése miatt a háztartások erősebb fűtése kapcsoltak, ami növeli szén-dioxid-kibocsátást. Eközben szinte alig észlelhető a szél. A város vezetői kérik az embereket, hogy minél kevesebbet fűtsenek kályhákban, ne égessenek el szemétet és hulladékot.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Ijesztő, hogy mennyire hitelesek lettek a csalók: ez az új pusztító trükk
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart