"A megyei állami fogyasztóvédelmi szolgálat elhamarkodottan, a szakértői vizsgálat eredményét nem megvárva egész Ukrajnában szétkürtölte, hogy Kárpátalján afrikai sertéspestist mutattak ki" - mondta Hennagyij Moszkal, a Moskal.in.ua személyes honlapján. A megyevezető, utalva arra, hogy járványveszélyre hivatkozva lemondták a január végére kitűzött mezőgecsei böllérversenyt, kiemelte: "nincs semmilyen afrikai sertéspestis nálunk, ezt fővárosi szakértők állapították meg, így semmilyen alapja nincs a népszerű fesztivál lemondásának". Jelezte, utasítást készített elő a böllérverseny 2017. február 11-i megtartásáról és a rendezvény lefújására felszólító hatósági okirat visszavonásáról.
A nagyszőlősi járási állami fogyasztóvédelmi szolgálat a múlt év utolsó napjaiban közölte a sajtóval, hogy az egyik nagyszőlősi szálloda gazdaságában elpusztult három vaddisznó tetemeiből vett mintákban afrikai sertéspestis kórokozóját mutatta ki a lembergi (Lviv) regionális állatorvosi laboratórium vizsgálata.
Óvintézkedésként a szálloda gazdaságát 40 napra állategészségügyi zárlat alá helyezték, az ott tartott vaddisznókat és malacokat leölték és elégették. Egyúttal 20 kilométeres körzetben elrendelték az összes házi sertés állatorvosi vizsgálatát.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az újságírók harmadát utcára teszi a Jeff Bezos tulajdonolta amerikai lap