Ha lelkiismeretük ezt nem engedi, Lengyelországban nem kötelezhetők a bolti dolgozók, hogy a karácsony idején árult élő halat megöljék. Aki megtagadja ezt, az ellen nem léphet fel a munkaadója munkaköri vétség címén - írta a Rzeczpospolita. A munkajog ebben az ügyben egyértelmű a lengyeleknél.
A dolgozó lelkiismereti okokra hivatkozva nem csak a kivégzést utasíthatja el, hanem azt is, hogy eladja a frissen elhalálozott állatot. Ugyanakkor ha az ügy bíróság elé kerül, akkor a dolgozónak be kell bizonyítania, hogy olyan hitnek kötelezte el magát, amely lehetetlenné teszi az adott feladat ellátását. Összességében mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a feladatot végrehajtani nem hajlandó alkalmazottnak nem kell félnie attól, hogy emiatt elveszti munkáját, mert egy állat megölése egy üzletben nem fontos feladat.
Lengyelországban, majdnem mindegyik országos kereskedelmi hálózat szüneteltei az élő ponty eladását. Az intézkedést azzal indokolják, hogy nem akarják meghosszabbítani az állatok szenvedését. Persze üzleti érdekek is szerepet játszanak: egyre több lengyel tartja kegyetlenségnek a halak megölését, ezért csökken ezek értékesítése. Az élő halak eladásától tartózkodó áruházak között van a Lidl, az Aldi, a Tesco és az Auchan is.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot