A szerződött kapacitás április 16-ra 57,2 millió köbmétert tett ki, a Gazprom pedig folytatja ezek leszállítását az ukrajnai infrastruktúrán keresztül – írja a Reuters a hivatalos bejelentés alapján.
Az Európai Unió a földgáz mintegy 40 százalékát orosz vezetékekből kapja, és ennek mintegy negyede Ukrajnán keresztül áramlik. Németország földgázának nagyjából a felét kapja Oroszországból, Magyarország esetében ez az arány 90-95 százalék.
A konfliktus kezdetén Németország befagyasztotta részvételét az Északi Áramlat 2-ben, a Balti-tenger alatt húzódó 760 mérföld hosszú gázvezetékben, amely Oroszországot köti össze Németország partjaival. Az ukrán háború miatt az engedélyeztetési eljárást is teljesen leállították. Így most az ukrajnai gázvezeték az egyik legfontosabb tranzitvonal Európába.
Az EU mostanra bejelentette, hogy tervei szerint 2030-ra kétharmadával csökkenti az orosz gáz iránti keresletet, és függetleníti Európát az orosz fosszilis energiahordozóktól.
Április 1. óta Oroszország megköveteli, hogy a Gazprom csak rubelt fogadjon el a barátságtalan országok listáján szereplő államoktól. Azonban egyelőre egyetlen ország sem volt hajlandó erre, de a gázszállítások nem álltak le. Az Európai Bizottság sérti a szankciókat, ha egy állam rubelben fizet az orosz energiahordozókért.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Januári rezsistop: tényleg a hideg miatt kellett?