A magyarországi gázszállítási lehetőséget vizsgálja a 70 százalékban állami tulajdonban lévő norvég Statoil olaj- és gázmunlti - mondta a Napi Gazdaságnak Rune Bjornson, a cég földgázüzletágának vezetője. Az európai gázpiacon folyó változások felvetik a lehetőségét annak, hogy a Statoil, amely eddig nem volt jelen Magyarországon, ide is szállítson a susogó energiahordozóból.
A vállalat a hosszú távú szerződések mellett közvetlenül is értékesít gázt iparvállalatoknak, illetve kisebb kereskedőknek. Magyarországon először a kormányzati célokat igyekeznek feltérképezni, mert az energiaüzlet hosszú távú befektetés, amely stabil szabályozási környezetben képes alacsony kockázattal működni. A vizsgálódás közben tájékozódnak az itteni piaci szereplők tapasztalatairól is. Nem számítanak az orosz gáz kiváltására, de ha a kormány sokszínűvé akarná tenni a beszerzési forrásokat, és ennek megteremtené a kiszámítható feltételeit, azt kihasználnák - derült ki szavaiból
Senki sem lát előre
Bjornson szerint általános tendencia Európában a politikai befolyásolás erősödése, amit részben az energiapiacok meglehetősen bizonytalan jövője indokolhat. Jelenleg még az államok sem látják előre, milyen energiahordózók milyen áron, mekkora szerepet fognak játszani a kontinens energiaellátásában. A norvég multi úgy válaszol erre a kihívásra, hogy igyekszik minél szélesebb eladási lehetőségeket biztosítani magának, hosszabb és rövidebb időre szóló szerződéseket is köt és közvetlen értékesítést is folytat. Az állami tulajdon túlsúlya a cégben ebben nem akadály, mert a norvég állam igyekszik profi tulajdonosként viselkedni.
Az atomerőművekkel kapcsolatban a szakember megjegyezte, hogy működési területükön nem bocsátanak ki szén-dioxidot. Ez nagy előnyük. Más kérdés, hogy milyen kockázataik vannak például a beruházási költséggel és a nukleáris biztonsággal összefüggésben. A gáztüzelésű erőműveket olcsóbb megépíteni, gyorsabban készülnek el és rugalmasabban alkalmazkodhatnak a fogyasztáshoz, mint az atomerőművek, amelyek akkor gazdaságosak, ha folyamatosan nyomják az áramot, ahogy a vezetéken kifér.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot