Az USA költségvetése december 31-én elérné a 16,4 ezer milliárd dolláros plafont, ezért a pénzügyminisztérium olyan könyvelési manőverekbe kezd, amellyel 200 milliárdos mozgásteret teremt - jelezte a képviselőknek írott tegnapi levelében Timothy Geithner pénzügyminiszter. A finanszírozási gyakorlat olyan módosításáról van szó, amely - a miniszter szavai szerint - "normál körülmények között" mintegy két hónappal kitolhatja a plafon elérését.
Az egyelőre nem világos - tette hozzá -, hogy ezeknek az intézkedéseknek meddig kell fennmaradniuk, hiszen még mindig folynak az egyeztetések a két párt között a fiskális szakadék elkerülése érdekében. Ha nem születik megállapodás, az említett két hónap után is szükség lehet rájuk. További részleteket a szakadék széléhez közeledő Egyesült Államokról - amelyre a piacok is egyre idegesebben tekintenek - itt olvashat.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról