A kormányzótanács nem változtatott az irányadó kamatokon, így változatlanul hagyta az irányadó refinanszírozási műveletek 0,00 százalékos kamatlábát, valamint az aktív oldali és a betéti rendelkezésre állás kamatlábának 0,25 százalékos, illetve mínusz 0,40 százalékos szintjét.
A testület arra számít, hogy az irányadó kamatok tartósan, a nettó eszközvásárlások horizontjánál jóval tovább a mostani szinteken maradnak - írta az MTI.
Kapcsolódó
A kormányzótanács megerősítette, hogy szándékában áll az eszközvásárlási program keretében végzett nettó eszközvásárlásokat 30 milliárd eurós havi ütemben 2018. szeptember végéig folytatni, illetve szükség esetén ennél is tovább, mindenesetre addig, amíg az inflációs pályának az inflációs céllal összhangban álló, tartós korrekcióját nem tapasztalja.
A közleményből azonban ezúttal kihagyták az eszközvásárlási program bővítésének szándékára tett utalást. Nem szerepel az a korábbi mondat, miszerint ha "a kilátások kedvezőtlenebbé válnak, vagy a pénzügyi helyzet úgy változik, hogy nem lesz összeegyeztethető az inflációs pálya tartós kiigazítása felé tett további előrelépéssel, a kormányzótanács készen áll rá, hogy a programot terjedelem, illetve időtartam tekintetében kibővítse".
Jelezték ugyanakkor, hogy az eszközvásárlási program keretében vásárolt lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztést a nettó eszközvásárlás befejezése után hosszabb időszakon keresztül, illetve ameddig szükséges, újra befektetik. Ez mind a kedvező likviditási feltételeket, mind a megfelelő monetáris politikai irányt támogatja.
Mario Draghi, az ECB elnöke a délután fél háromkor kezdődő sajtóértekezlet keretében ismerteti a döntések alapjául szolgáló megfontolásokat.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget