A elnöki hivatal közlése szerint Trump az arlingtoni Fort Myer katonai támaszponton mond beszédet helyi idő szerint este kilenc órakor. A Fehér Ház közleménye szerint részletesen kifejti majd az amerikai kormányzat terveit "Amerika elkötelezettségéről Afganisztánban és Dél-Ázsiában".
Donald Trump pénteken kezdte meg hosszas tanácskozását a mindenkori amerikai elnökök hivatalos hétvégi rezidenciáján, Camp Davidben a követendő stratégiáról. A megbeszélésen jelen volt Herbert McMaster nemzetbiztonsági tanácsadó és a Nemzetbiztonsági Tanács több szakembere, valamint James Mattis védelmi miniszter. Az egyeztetésen nem csupán Afganisztánra, hanem egész Dél-Ázsiára vonatkozó stratégiai tervet vázoltak fel az elnöknek. (Felszólították az USA-t: most már menjetek innen!)
Kapcsolódó
Afganisztánt illetően - a kiszivárgott hírek szerint - a nemzetbiztonsági tanácsadó és munkatársai egyértelműen az amerikai csapatok létszámának növelését javasolták. McMaster már korábban is emellett foglalt állást. A Camp Davidben tartott megbeszéléseken lehetőségként még felmerült az amerikai csapatok jelenlegi, 8400 fős szinten tartása vagy csupán nagyon szerény mértékű növelése, valamint a katonák létszámának kis mértékű csökkentése, egyidejűleg a hírszerzési tevékenység és a drónokkal végrehajtandó csapásmérések erősítésével.
Az Egyesült Államok erői 2001 októberében vonultak be Afganisztánba. Katonai akcióját Washington részben azzal indokolta, hogy megbünteti a tálibokat a 2001. szeptember 11-i amerikai terrorista merényletek támogatásáért, részben pedig annak a megelőzésével, hogy a tálibok a továbbiakban is veszélyeztessék az Egyesült Államok biztonságát. Az elmúlt 16 évben azonban nem sikerült eredményt elérni, sőt, a tálibok ismét erősödőben vannak, ismét több tartományt tartanak az ellenőrzésük alatt - írja az MTI.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Horror az orosz kórházban: halott emberek szerveit és csontjait árulták
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Riadó! Szennyezett tápszerek kerültek forgalomba
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit