"Remélhetőleg konstruktív párbeszéd folytatható" a lengyel kormánnyal az európai uniós alapszerződés 7. cikke szerinti eljárás ügyében - idézi az MTI Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnökének hétfői, varsói kijelentését, miután Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel egyeztetett.
Timmermans az Európai Bizottság (EB) által tavaly decemberben Varsóval szemben elindított uniós eljárás miatt egyeztetett Morawieckival. A közös sajtóértekezleten a brüsszeli testület alelnöke konstruktívnak minősítette a varsói megbeszélést. Elmondta, hogy új információkat kapott, amelyeket elemezni fog. Jelezte, hogy kész együttműködni a lengyel kormánnyal annak érdekében, hogy "kielégítő megoldást" találjanak a nézeteltérésekre.
A lengyel bírósági rendszert meg kell reformálni. Egyúttal értésre adta, hogy Varsó továbbá is nyitott a kompromisszumos megoldás keresésére - mondta el Morawiecki az egyeztetésről, aki átadta Timmermansnak az Európai Bizottság ajánlásai alapján eddig elfogadott, illetve végrehajtott változások listáját
Varsó a közelmúltban fogadott el módosításokat a vitatott bírósági reformhoz, és bár ezek egybecsengnek az EB ajánlásaival, Timmermans több alkalommal elégtelennek minősítette őket. A reform lényege, hogy a bírók nyugdíjazásánál kettős mércét alkalmaznak: a korhatár a nőknél 60, a férfiaknál pedig 65 év. Az pedig jogi aggályokat vet fel, hogy az igazságügyi miniszter dönthet a nyugdíjkorhatárt elért bírák megbízatásának meghosszabbítására. Brüsszel azt is kifogásolta, hogy a bíróságok adminisztratív felügyeletével megbízott elnökeinek felmentésére, kinevezésére is a tárcavezető kapott jogot, ami veszélyezteti a bírói függetlenséget és a hatalmi ágak szétválasztását.
Múlt heti brüsszeli bejelentés szerint a 7. cikk szerinti eljárásban a következő lépés Lengyelország meghallgatása lesz az EU-ügyekért felelős tagállami miniszterek június 26-ai tanácsülésén. Az előző héten a jogállamiságról tartottak vitanapot az EP-ben, ahol hevesen támadták Lengyelországot és Magyarországot is.
A fotó forrása: Frederick Florin/AFP.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak