Fennáll annak a kockázata, hogy a gáz romániai szállítása drágulni fog, miután a Bulgárián, Románián, Magyarországon és Ausztrián áthaladó, úgynevezett BRUA-vezeték romániai szakasza várhatóan az idén elkészül, de nem lesz mit szállítani benne, hiszen a fekete-tengeri földgáz kitermelése továbbra is késik - mondta Maria Manciuta, a román energiaár-szabályozó hatóság szállítási díjakért felelős igazgatója.
A román szakhatóság illetékesét az Agerpres hírügynökség idézte kedden, aki egy szakmai konferencián beszélt erről.
A 480 millió euróból elkészülő BRUA-gázvezeték román szakaszának beruházója a román gázhálózatot kezelő Transgaz. A cégnek a jövő évtől kell lépéseket tennie a költségek megtérítése érdekében, amit a gáz szállítási díjának növelésével érhet el. A szakhatósági vezető emlékeztetett, hogy a kilátásokat az is rontja, hogy időközben Bulgáriában egy alternatív vezetéken dolgoznak, amely szintén képes lesz gázt szállítani Nyugat irányába. Manciuta szerint a BRUA megtérülését 40 évre tervezték, és a tervek szerint decemberben adják át. A 480 millió euró költségből 180 millió euró támogatást az Európai Bizottság biztosított, amely stratégiai fontosságúnak nyilvánította a vezetéket.
A Fekete-tenger romániai Neptun kontinentális talapzatában 42-84 milliárd köbméter közöttire becsült gázmennyiség rejlik, amelynek kitermelésében Magyarország is érdekelt. 2018-ban magyar vállalatok kötötték le a két ország gázhálózatát összekötő román-magyar interkonnektor teljes, évi 4,4 milliárd köbméteres szállítási kapacitását. A földgáz kitermelésének elkezdése azért késik, mert Románia nem biztosít eléggé befektetőbarát feltételeket a kitermelési koncessziót birtokló osztrák OMV-nek és az amerikai ExxonMobilnak.
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Mi történt? Hatalmas a baj a patinás autógyártónál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat