Lengyelországban nyilvánosságra hozták a válságellenes intézkedések 3. csomagját - adta hírül a Rzeczpospolita. Az új szabályok szerint azok a cégek, amelyeket a válság érint, tíz százalékkal csökkenthetik a fizetéseket. A kormány számításai szerint ezzel összesen akár négymilliárd zlotyt is megspórolnak. Emellett munkaadók elbocsáthatják a dolgozóikat akár egy e-mail üzenettel is, először a nyugdíjasokat, aztán azokat, akiknek két státuszuk is van.
További ajánlata a kormánynak, hogy a költségvetés hozzájárul bankhitelek kamataihoz, amiket a cégeknek a járvány okozta gazdasági válság miatt fel kell venniük. Az önkormányzatoknak azzal próbálnak segítséget adni, hogy rugalmasabbá teszik a rájuk vonatkozó pénzügyi szabályokat, illetve utat nyitnak a nagyobb eladósodás lehetősége előtt.
Kapcsolódó
A kormány segítséget nyújt a lakást bérlőknek a bérleti díjuk kifizetésében, amennyiben a bérlő elveszti az állását a járvány miatt - írta a Business Insider Polska. A bérleti hozzájárulás elérheti akár 1500 zlotyt (120 ezer forint) is. Az érintettek, július 1-jétől számíthatnak erre a támogatásra.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják