Az egészségügyi minisztérium vasárnap esti közlése szerint a járvány második hulláma által sújtott országban 1 004 413 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak március óta.
A Dél-afrikai Köztársaságban terjedőben van a vírus új, fertőzőbbnek vélt változata.
Kapcsolódó
John Nkengasong, a pán-afrikai Africa CDC egészségügyi szervezet vezetője szerint az új variáns gyorsan terjed Dél-Afrikában, és valószínűleg a leginkább felelős a járvány második hullámáért a térségben.
Számos ország vezetett be korlátozásokat a Dél-Afrikából érkező utazókkal szemben a mutálódott variáns azonosítása óta.
Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnök televíziós beszédében bejelentette: a kabinet úgy határozott, hogy szigorítanak a korlátozásokon, azonnali hatállyal. Ennek értelmében teljes mértékben betiltják az alkoholárusítást, széles körben eltörölnek tervezett eseményeket, és jogilag kötelezik az embereket a nyilvános maszkviselésre. Az egész országra kiterjedő éjszakai kijárási tilalmat vezetnek be, ennek értelmében tilos a lakhelyet elhagyni este 9 és reggel 6 óra között. Lezárják a nyilvános parkokat, a strandokat, a gátak, a folyók környékét és az uszodákat a gócpontok környékén. Az elnök szerint egy sor kerületet és települést tettek a gócpontként nyilvántartott települések listájára, amelyek további szigorításokra számíthatnak.
Dél-Afrikában az egész országra kiterjedő mozgáskorlátozást vezettek be március végén, amin végül enyhítettek néhány hónap után, majd szigorítottak rajta az ünnepi időszakra.
A koronavírus ehhez képest viszonylag lassan terjed az afrikai földrészen a többi kontinenshez képest.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük