Robert Fico kedden ismét arra szólította fel az embereket, hogy tépjék szét a januári villany- és gázszámláikat, mivel azok túlzott összeget tartalmaznak - írta a pozsonyi Új Szó. A kormányfő szerint az Árszabályozási Hivatal szerdán új határozatban szabja meg az árakat január 1-ig visszamenőleg.
Az új árak megegyeznek majd a 2016-os költségekkel. Fico igyekezett eloszlatni a számlákkal kapcsolatban az utóbbi napokban kialakult zavaros kommunikációt. A miniszterelnök ugyan már egy hete kijelentette, hogy a díjakat nem kell befizeti, a szolgáltatók szerint viszont a számlák érvényesek, és aki nem fizeti be a cechet, attól be fogják hajtani a rajta szereplő összeget.
A kormánypárt, a baloldali Smer kommunikációja is kaotikus volt: vasárnap Peter Pellegrini miniszterelnök-helyettes azt tanácsolta, hogy a számlákat ne tépjék szét, de ne is fizessék be. Fico szerint a kormány kész törvényt is módosítani, ha a hivatal nem változtat az árszabályozáson. A miniszterelnök szerint az energiaárakban nem lehetnek akkora kilengések, mint amekkorát a hivatal januártól érvényes szabályozása lehetővé tett.
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Mi történt? Hatalmas a baj a patinás autógyártónál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat