Bannon az Economist által szervezett Nyílt Jövő fesztiválon beszélt, és a magyar miniszterelnökről és az olasz belügyminiszterről, miniszterelnök-helyettesről: "Ezek az emberek igyekeznek jobbá tenni országaikat. Biztosan nem ítélem el Orbán Viktort és Salvinit!"
"Ezek az emberek, ezek a populista nemzeti mozgalmak Európa-szerte megpróbálják visszaszerezni országaik szuverenitását" - mondta Bannon, akit a szerdán Magyarország ellen indított uniós eljárásról kérdeztek a portál szerint.
Kapcsolódó
Az Economist lapot sokan bírálták, hogy a megalapításának 175. évfordulóját ünneplő eseményen hagyták felszólalni Bannont, aki ellen többen tüntettek is a helyszín előtt. A Breitbart nevű szélsőséges nézeteket valló amerikai újság alapítója, Bannon a hírek szerint egy európai populista mozgalmat akar létrehozni, amely a jövő évi EP-választásokon indulhat be és veheti át a hatalmat a tradicionális politikai pártoktól. Ugyanezt sejtik Orbán Viktor és Matteo Salvini politizálásában is. Utóbbi nem is leplezi ezt a szándékát, pénteken azt mondta bécsi látogatásán, hogy "néhány hónap múlva Orbánnal együtt kormányozzuk majd Európát".
A fotó forrása: Don Emmert/AFP.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Kritikus állapotba került a Borháló, hoppon maradtak a borászok
Kiderültek a januári rezsistop részletei: így kompenzál a kormány
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?