Az időjárási viszonyok és a termelési költségek növekedése miatt a tavalyinál ugyan kevesebb lesz a mezőgazdasági termés, de elegendő ahhoz, hogy Románia gabonát tudjon exportálni - mondta az MTI szerint a mezőgazdasági miniszter a román közszolgálati rádióban.
Románia az egyik legnagyobb gabonaexportőr az Európai Unióban, tavaly rekord nagyságú, 11,3 millió tonna termést takarítottak be. „Annak ellenére, hogy az idei messze áll a tavalyitól, stabil hozamra számítunk, ami azt jelenti, hogy jut gabonaexportra is” – mondta Chesnoiu, aki reményét fejezte ki, hogy így a piacokra nem nehezedik nyomás és nem lesz gabonahiány.
A tárcavezető nem tartotta valószínűnek, hogy Romániában olyan helyzet álljon elő, amely szükségessé tenné a gabonaexport tilalmát.
A fekete-tengeri konstancai kikötőn keresztül tavaly 25,2 millió tonna gabonát szállítottak Romániából és a többi szomszédos országból, amelyek nem rendelkeznek tengeri kijárattal.
A miniszter szerint a konstancai kikötőre már a háború előtt is nyomás nehezedett, de ez most különösen nagy az ukrán export miatt. Közölte: a román hatóságok beruházásokkal növelik a kikötő kapacitását. Az Ukrajnából érkező gabona tárolása nem okoz problémát Romániának, hiszen 29 millió tonna elraktározására van kapacitás.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Karácsony Gergely az Európai Bizottsághoz fordul Orbán Viktor rendelete miatt
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol