Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán az Európai Parlament előtt tartott éves politikai beszédében azt mondta, hogy befagyasztaná a demokráciát károsító tagországok támogatását, és kiemelte a korrupciót.
Várhatóan vasárnap javasolni fogja a Magyarországnak szánt 22,5 milliárd euró (9 ezer milliárd forint) értékű kohéziós források akár 70 százalékának felfüggesztését az EU 2021-27-es költségvetéséből - közölték uniós tisztviselők. Egyikük sem pontosította a szóban forgó pontos összeget - írja a Reuters.
Lapunk korábban úgy értesült, hogy azt javasolja majd az Európai Bizottság a döntéshozó pénzügyminiszteri tanácsnak, hogy 25-27 százaléknyi támogatás kifizetését vonják meg. Azonban a javaslat része – ahogy arról kedden beszámoltunk –, hogy egy pilotidőszakot engedélyezve vizsgálják meg a magyar kormány által beígért korrupcióellenes és versenybiztosító javaslatok hatékonyságát. Ezzel lényegében csak ideiglenes függesztenék fel a kifizetéseket, de ha valódi lépéseket látnak az Orbán Viktor féle kabinettől a brüsszeli aggályok kezelésére, akkor a támogatások egy részét később feloldhatnák. Egyelőre 2700-3500 milliárd forint (az összes támogatás 15-20 százaléka) kerülhet zárolás alá a 2021-2027 közötti hétéves költségvetésből járó felzárkóztatási forrásokból.
Európai törvényhozók folyamatosan kritizálják a magyar kormányt, hogy csorbítja a menekültek, a melegek, a nők jogait, a média, a tudomány és a bíróságok szabadságát pedig korlátozza.
"Magyarország egyáltalán nem igazi demokrácia" - mondta Gwendoline Delbos-Corfield, a zöldek francia törvényhozója.
Mindezt annak ellenére mondják, hogy a magyar kormány - a nagy nyomás alatt - már egy "független" korrupciós bizottság felállítását is vállalta. A bizottság azonban nagyon bizalmatlan a magyar kormánnyal szemben.
Az EU csalás elleni hivatala szerint 2015 és 2019 között Magyarországon volt messze a legmagasabb a szabálytalanságok aránya az uniós források elköltése során.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit