Ha nem sikerül legyűrni a fiatalok körében riasztó méreteket öltő munkanélküliséget Európában, akkor a kontinens darabjaira hullhat. Az európai jóléti állam modelljének feladása forradalomba torkollhat - jelentette ki Wolfgang Schaeuble német pénzügyminiszter a megszorításokra alapuló válságkezelés egyik elkötelezett híve a kérdéssel foglalkozó tegnapi európai konferencián. Ha az európai országok átvennék az amerikai jóléti modellt, akkor a lázadás robbanna ki, nem másnap, hanem már azon a napon, amikor ez megtörténne - fejtegette az EurActiv tudósítása szerint.
A legkeményebb tabuk ledöntését követelte Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök, akinek országa azok között az eurózónatagok között van, amelyekben a legmagasabb - Spanyolország esetében 57 százalék - a fiatalok munkanélküliségi rátája. Szerinte az EU-nak meg kellene háromszoroznia a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott támogatásait - Dél-Európában ezek jóval nagyobb szerepet játszanak a foglalkoztatásban, mint északon -, és ki kellene vonnia a költségvetési hiányt növelő tételek közül azokat az állami támogatásokat, amelyek a fiatalok foglalkoztatását segítik.
Sokkal több pénz kellene
Rajoy szerint az Európai Befektetési Banknak (EIB) és az Európai Központi Banknak is többet kellene tennie kis cégek hitelezésének javítása érdekében. A spanyol kormányfő súlyos gondnak tartja, hogy az Európa déli részén tevékenykedő kkv-t jóval magasabb kamattal jutnak kölcsönökhöz, mint tőlük északabbra tevékenykedő társaik. Az EIB-n keresztül erre a célra érkező forrást évi 30 milliárd euróra kellene emelni. Rajoy kiállt a közös európai kötvénykibocsátás bizonyos formája mellett, amit Németország következetesen ellenez.
A spanyol miniszterelnök javaslatainak tükrében nem sok az a hatmilliárd euró, amelyet az Európai Bizottság a fiatalok foglalkoztatásának javítására felkínált, a spanyol, német, francia vezetők támogatása mellett. A pénz azonnal hozzáférhető. Brüsszel emellett azt javasolja, hogy osztrák és finn mintára minden fiatal kapjon legalább gyakornoki állást vagy beiratkozhasson valamilyen tréningprogramba, miután kikerül az iskolapadból. A téma a júniusi EU-csúcs egyik fő napirendi pontja lesz és Angela Merkel német kancellár július 3-ára Berlinbe hívta a tagországok munkaügyi minisztereit egy külön csúcsértekezlet megtartására.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni