Donald Trump szombaton egy újságíróknak tartott fogadáson azt mondta, Észak-Korea néhány napja azzal hívta fel az Egyesült Államokat, hogy tárgyalni szeretnének, erre azonban állítása szerint csak akkor kerülhet sor, ha megvalósul az ázsiai országban a nukleáris leszerelés - írja az Index.hu az Independent cikke nyomán.
Azt nem tudni, hogy az amerikai elnök konkrét beszélgetésről, vagy diplomáciai üzenetekről beszélt, ahogy tulajdonképpen azt sem, hogy viccelt-e, vagy Észak-Korea tényleg megkereste Amerikát, az azonban biztos, hogy ez lenne az első ilyen jellegű kísérlet Kim Dzsongun felől, országa ugyanis a februári téli olimpia alatt kihátrált egy potenciális találkozóból a Dél-Koreaában tartózkodó Mike Pence alelnökkel.
Trump egyébként azt is megjegyezte, hogy a Kim Dzsongunnal folytatott közvetlen beszélgetéstől sem zárkózik el, viccesen csak úgy fogalmazott, hogy
megvan a kockázata annak, ha az ember egy őrülttel tárgyal, de ez az ő problémája, nem az enyém.
Persze nem teljesen elképzelhetetlen, hogy észak-koreai részről volt ilyen megkeresés, a téli olimpia ugyanis fontos mérföldkő volt például a két Korea viszonyában. Az ugyanakkor továbbra sem valószínű, hogy Észak-Korea lemond az atomfegyvereiről.
A kép forrása: AFP
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban